Párkapcsolati mediáció II. - kommunikáció

Előző bejegyzésemet elrettentő statisztikákkal kezdtem (válások aránya 56%),
majd a leggyakoribb okok felsorolásával folytattam (megcsalás, elhidegülés és az alkoholproblémák,  a párok nem értik meg egymást),
aztán az ezek mögött rejtőző valódi problémákat érintettem (születés, nevelkedés körülményei, a szülőkkel való kapcsolat, a kapcsolat indulásának körülményei),
végül pedig egy gyakorlatot mutattam arra, hogyan lehet jobban odafigyelni a párunkra, nem a saját véleményünket hallani az ő beszéde helyett...
Remélem ezzel segítettem már egy kicsit.

A mostani bejegyzésben nem akarom az okok körét bővíteni, vagy tovább elemezni, hanem még maradnék a kommunikációnál, illetve annak hiányánál.

Egy jó kis beszélgetés

Hány válást, szakítást lehetne, lehetett volna megelőzni, ha a párok időt szakítanak egymásra, amikor el tudják mondani a problémájukat a másiknak, nyugodtan meg tudják hallgatni egymást és netalán még meg is tudják beszélni, kompromisszumra, megoldásra jutnak egy adott kérdést illetően.

Persze tudom az azonnali reakciók kb. 90%-ban ezek a fentiekre:
- nincs időnk a munka, gyerekek, háztartás mellett
- úgysem figyel oda rám, nem érdekli amit mondok
- úgysem érti meg mit akarok mondani
- bármit mondok azonnal megsértődik, ideges lesz, csak veszekedés lesz belőle
stb.

A rövid válaszaim, vagy úgy is mondhatnám ellenérveim:
- mi a fontosabb, hogy rend legyen a lakásban, ki legyen takarítva, vagy, hogy a gyermekeink teljes családban nőjenek fel, szeretetben együtt lakó apával, vagy anyával?
- tükör effektus, én mindig teljesen odafigyelek rá? nem előre eldöntöm ezt, vagy korábbi tapasztalataim alapján mondom?
- szintén tükör: én mindig megértem mit akar mondani? nem csak azt értem meg amit akarok, vagy nem akarok? mindig pontosan azt hallom, értem, amit Ő mondani akart?
- és megint tükör: csak ő sértődik, bántódik meg, lesz ideges, én meg higgadt, nyugodt maradok? mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, ő emelte fel először a hangját, vagy igazából én, vagy én mondtam rondán neki valamit?

Ha e kérdésekre minden válasz NEM, akkor kérem ne olvassa tovább ezt a bejegyzést, mert nem fog egyetérteni velem, nem fogja jónak és hasznosnak találni.
Ebben az esetben csak annyit kérek, hogy másodszorra is olvassa el a kérdéseimet és ne azonnal vágja rá a választ, hanem gondolja át egy picit.
Ha még így is NEM a válasz, gratulálok,Ön tökéletesen kezeli a párkapcsolatát és mindent meg tud beszélni a párjával és biztosan csak a barátja, barátnője miatt kezdte el olvasni a bejegyzést:-).

No de senkit nem akarok megbántani, minden probléma kezelésének első lépcsője annak beismerése, hogy probléma van. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez könnyű. Nekem sem az, én is veszekedek, vitatkozom, vagy éppen nem szólok egy szót sem ha megbántódom - vagy legalábbis régebben ezt csináltam. Most már próbálok nem így tenni.

De mit is tegyünk? 
Hát első sorban próbáljunk meg időt szakítani a beszélgetésre. Rendszeresen, folyamatosan, mindig, ha valami nyomja a bögyünket, mindig ha valami fáj, vagy bánt.
Ne hagyjuk felhalmozódni az ügyeket, mert egyszer megtelik a pohár, túlcsordul és ha akkor öntjük rá a  másikra a pohár teljes tartalmát, nagy részét nem fogja érteni, el fog kezdeni védekezni, amiből csak egy nagy veszekedés lesz és újra igazak lesznek a fenti megjegyzések...

De hogyan  csináljuk ezt?
A legjobb módszer - amit párkapcsolati tanácsadásban is szoktunk alkalmazni - hogy lehetőleg naponta, vagy ha nagyon nem megy egy héten legalább háromszor, üljünk le, adjunk magunknak legalább fejenként 10-10 percet és beszélgessünk.
Valószínűleg nem fog elsőre menni, hogy nyugodtan meghallgassuk egymást és mindent megoldjunk. Mint mindent ezt is gyakorolni kell, időt kell hagyni magunknak arra, hogy belejöjjünk.
Ezért azt tanácsolom, hogy kezdjük a beszélgetés sorozatot azzal, hogy csak meghallgatjuk a másikat. Még ne akarjuk a nyakába önteni az összes problémánkat, egyszerűen csak mondjuk el hogy vagyunk, mi foglalkoztat mostanában, vagy csak, hogy milyen volt a napunk a munkahelyen, mit meséltek a gyerekek, mi történt velünk, vagy velük.

Kérjük meg a párunkat, hogy szánja ránk ezt a 10 percet, hagyja hogy mi mesélünk, kérjük meg, hogy ne szakítson félbe, csak teljes mértékben figyeljen ránk (nem nézze közben a híradót a TV-ben, vagy olvassa az email-jeit a telefonon). Mondjuk meg neki, hogy utána Ő is kap 10 percet, amikor csak az Övé a figyelmünk.
Mindegy ki kezd, megbeszélhetjük, kisorsolhatjuk, a lényeg, hogy mindkettőnkre jusson ugyanannyi idő.
Amivel még segíthetjük, hogy alkalmazzuk az előző bejegyzésben leírt technikákat. Emellett a hallgatást, figyelem megadása során ezekre a dolgokra is figyelünk:

  • ne csak hallgassuk, mutassuk is hogy figyelünk rá, odafordulunk, ránézünk, szemkontaktust tartunk
  • ha megakad, próbáljuk segíteni ilyen szavakkal, hogy: "értem", "és aztán mi történt", "tényleg?", "hát ez érdekes" - higgyék el ennek óriási ereje van, ettől érzi igazán a párunk, hogy figyelünk rá
  • és semmiképpen ne szakítsuk félbe, ha Ő nálunk lassabban beszél, akkor is várjuk meg, amíg elkezdi a következő mondatot. Az sem baj, ha pár másodig percig csönd van

Ennek kb. így kell kívülről kinéznie ha mindent sikerül betartanunk:
Beszélgetés kellő odafigyeléssel

Közben persze lehetnek saját gondolataink, következtetéseink, de azt nem kell most elmondanunk. Raktározzuk el, vagy a beszélgetés későbbi szakaszában, vagy a mi 10 percünk alatt mondjuk el.

Ahhoz hogy egy tevékenység rögzüljön, netalán szokássá váljon, azt mondják legalább 20-30 napig kell folyamatosan csinálni. Próbáljuk meg egy hónapig csinálni ezt, megéri!

Szívesen meghallgatok/ elolvasok beszámolókat, kinek hogy sikerült! Vagy kérdéseket a módszerről, további eszközökről: http://megoldasmuhely.hu/Kapcsolat.html/

És végül kedvcsinálónak egy személyes tapasztalat. Amikor a mediációt tanultam, mi is megkaptuk házi feladatnak ezt. A páromról tudni kell, hogy nem túl beszédes, ha beszél is, keveset és viszonylag lassan (nyilván én sem voltam túl türelmes, félbeszakítottam, egyből megoldást adtam neki ha akart, ha nem). Aztán amikor eljött a gyakorlat ideje és Ő hazaért a munkából, megkérdeztem, hogy "Milyen napod volt?" Először egy rövid tőmondatos választ kaptam, mint valami ilyesmi: "A szokásos őrület, vagy unalom"... Aztán még egyszer megkérdeztem, hogy jő, de mi történt ma veled?
Na ekkor elkezdett mesélni. És mivel észrevette, hogy hagyom beszélni, nem szakítom félbe és tényleg figyelek rá, ezért a szokásos maximum 4-5 mondat után is folytatta. Majd amikor azt gondolta, hogy már unom, megnyugtattam, hogy érdekel, és mondja tovább, mi történt aztán, hogy reagált rá XY, akkor az történt, hogy a 10 percből másfél óra lett, vagyis másfél órán keresztül csak Ő beszélt. És még kis is talált egy megoldást egy problémára:-)

Jó, persze nálunk akkor volt erre idő, nem voltak körülöttünk gyerekek, ráadásul nekem ez lett a szakmám, de tényleg nem ez utóbbi számított. Ezt bárki meg tudja tenni. És nincs annál hálásabb férfi (vagy akár nő), aki kiönthette a szívét, vagy csak kipanaszkodhatta magát, vagy egész egyszerűen csak érezte, hogy érdekli a másikat, hogy mi van vele.

Erre lehet építkezni, amit a folytatásban bemutatok hogyan!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Külső, belső rendrakás 1. rész

Idén már nem veszek több ruhát - DÖNTÉS

Az Ember a szervezeti változások Tükrében