A„kiakadás” története és megértése

Biztosan mindenkivel előfordul a munkahelyén / üzleti életben (de persze akár a magánéletben is), hogy történik valami (valaki mond valamit, ír egy email-t, vagy bármilyen szituációban), aminek hatására teljesen kiakad, kikészül, ideges lesz, felhúzza magát, ennek hatására pedig kiabál, káromkodik, dühöng, vagy jobb esetben csak magában mérgelődik, duzzog.

Én is jártam és a mai napi járok így. Ezeket nem lehet elkerülni. De mit lehet tenni, hogy jobban kezeljük és főleg, hogy legalább utólag megértsük és feldolgozzuk:

Na ez lehet az a pillanat, amikor minden tanult, olvasott, hallott, vagy akár begyakorolt konfliktus-kezelési, feldolgozási, kommunikációs, megértési és egyéb módszertan, gyakorlat csődöt mond, mert nem tudjuk azokat használni, mivel nem jutnak eszünkbe, vagy nem vesszük észre, hogy miben vagyunk, vagy az érzelmek (düh, csalódás, harag, ijedség) elborítanak, elhomályosítják az értelmes gondolkodásunkat.

Igen ez így van, és legtöbbször nem is érdemes próbálkozni ilyenkor észérvekkel akarni hatni az éppen mérgelődő emberre, vagy akár magunkra. Helyette hagyni kell egy kicsit kidühöngeni, kiereszteni a gőzt, vagy szakszóval ventilálni. Hagyni magunkat is egy kicsit. Mert az még mindig jobb, ha kicsit hangosabban vagyunk, vagy káromkodunk, mintha elfolytjuk ezeket az érzelmeket, amely hosszú távon betegségekhez, de minimum kiábránduláshoz, kiégéshez vezethet.

Persze az sem mindegy hogy éljük meg, mennyire hangosan, durván, mennyire bántunk, idegesítünk másokat. Nem szabad túlzásokba sem esni, lejáratni magunkat, esetleg komolyabb konfliktust kelteni, hosszú távra ellenségünkké tenni valakit… Inkább próbáljuk meg kulturáltan mérgelődni, akár kimenni a WC-re/ bemenni egy üres szobába és ott levezetni a feszültséget egy kiáltással, pár ronda szóval, vagy akár valami kis mozgással.

Aztán ha ezen túl vagyunk, ne felejtsünk el elnézést, vagy bocsánatot kérni attól, akit zavartunk, esetleg megbántottunk, főleg, ha Ő ártatlan, szenvedő fél!

És mindezek után gondoljuk át egy kicsit a történteket. Mi volt a szituáció, mi történt, ki, mit mondott, mi volt az a pont, mondat, kérés, kijelentés, aminél elkezdett felmenni a pumpa? Megvan? Mit jelentett ez a mondat nekem, miért volt érdekes, fontos, különleges, miért érte el, hogy felidegesítsem magam? Mi az amit elindított bennem, mi jutott róla eszembe, mit mozgatott meg bennem? Valamilyen korábbi tapasztalatra épült, vagy egy rossz érzésre, eseményre emlékeztetett? Vagy valamilyen jövőben esetleg előforduló rossz lehetőség rémlett fel?

Ha megvan, akkor gratulálok, megtaláltad az okot. Ha pedig megtaláltad az okot, akkor megértheted, hogy amikor az a valami felmerül, eszedbe jut bármiről, bármivel utalnak rá, akkor most már tudod, hogy Te így reagálsz rá. Ezzel egyrészt legközelebb elkerülheted, ha a felmerülés pillanatában tudatosan eszedbe idézed, hogy Héé én ilyenkor mérges leszek, mert eszembe jut az a múltkori dolog, vagy annak a másik dolognak a lehetősége! De ennek nem kell feltétlenül így lennie. Ha leesik a tantusz, akkor irányíthatom magamat, a gondolataimat, hogy ne borítsanak el az érzelmek, hanem nyugodtan reagáljak, átgondolom mi ez, miért van, megértem és továbblépek.  Elfogadom, hogy ilyen szituációkra így szoktam automatikusan reagálni, de megértetem magammal, hogy ezután máshogy reagáljak. Érdemes ilyenkor a régi jól bevált trükköket alkalmazni, elszámolni 5-ig, venni pár mély lélegzetet.

Másrészt felhasználhatod ezt a megértést további hasonló szituációk megértéséhez, ezáltal a fejlődésedhez, tudsz változni, változtatni.

Az automatikus gondolatok, reakciók mögött viszont mindig van még valami mélyebben. Amire gyakran nehéz rájönni, főleg nem elsőre. De a sokadig hasonló eset után, ha tudunk időt és teret adni arra, hogy átgondoljuk a történteket, akkor rá lehet jönni.  Néhány tipp:

Ha pl. valami, valaki idegesít, akkor nézzük meg azt a tulajdonságot, ami rosszul hat ránk. Mi jut eszünkbe, mit nem tudunk miatta megtenni, vagy milyen cselekedetünk vész kárba, mit sajnálunk, mit szerettünk volna, vagy szeretnénk tenni helyette?

 PL. valaki sokat beszél, nem jutok tőle szóhoz? Az zavar, hogy mi is szeretnénk valamit elmondani?

ha valaki felülírja amin sokan dolgozunk? Az a baj, hogy nem is volt kedvünk megcsinálni?

Mindig van valami mögöttes ok. Nehéz erre módszert mondani, amivel megfejthetjük, rá kell érezni, át kell gondolni. Csak ezt meg kell csinálni, nem szabad elfojtani magunkban se a gondolatokat, se az érzelmeket, engedjük meg magunknak, hogy átgondoljuk, átérezzük. Ne féljünk attól mit találunk. 

Csak olyan dolog derül ki, amivel szembe tudunk nézni.

És ha megvan a mögöttes ok, akkor egyszerűen csak örüljünk, hogy megfejtettük, megértettük.

Az a következő lépés, hogy azt is kezeljük, de az már egy hosszabb történet…