Még mindig munkahelyi tapasztalat - kettősség

Egy újabb érdekes emberi viselkedéssel szembesültem.
A lenti ép talán túlzás (mivel az a skizofréniát mutatja), de valamiért mégis az jut eszembe erről a dologról.



És, hogy miről is van szó?
Arról amikor valaki állít valamit, viszont nem aszerint cselekszik, működik, hanem vagy részben máshogy, vagy sokszor teljesen ellentétesen az állításával.
Mondok egy példát. Szervezeti változás egy új vezetői pozíciót indukál, és többünk előtt ismert, hogy egy kolléga - aki egyébként is összefogott már egy kisebb csapatot - szívesen elvállalná ezt a beosztást.
Viszont a kolléga - szóban legalábbis - azt fejezi ki, hogy nem Ő nem akar vezető lenni, nem igényli ezt a pozíciót, Ő csak tenni szeretné a dolgát. Közben viszont úgy viselkedik, hogy abból kiderült, valójában vágyik rá, akarja.
Aztán amikor kiderül, hogy nem Ő kapja meg, akkor megsértődik, rosszul esik neki, kiakad, stb.

Ha egy ilyen szituációban megpróbáljuk szembesíteni az illetőt azzal, hogy ugye Te valójában akartad ezt a pozíciót, sokszor azt a választ kapjuk, hogy "nem, tényleg nem"!

Miért lehet ez? Mikor rajta kívül mindenki látja az igazságot, vagy a valóságot, Ő viszont mégis határozottan állítja, hogy nem így van.

Tekintsünk el attól a lehetőségtől, hogy játszmázik, hazudik, vagy manipulál. Mi van, ha Ő tényleg így gondolja, érzi?
Mi lehet emögött, félelem, elnyomott gondolat, érzés, amit tudatosan nem is tud, mert csak valahol az ún, tudatalattijában létezik?
Hogy lehet ezt megoldani, kezelni, segíteni az embert ebben?
Beszélgetéssel az érzésekről, vagy játsszunk el a gondolattal, hogy ha ő lenne az új főnök, mit történne, mi lenne jó, mi rossz, mi menne könnyen, mivel szenvedne?
Vagy meditációban nézzük be a tudatalattiba?

Érdekes kérdések, vajon kinek, mi a jó módszer???