Teljesítményértékelés I.
Az üzleti coaching blog sorozat következő részében – mivel
úgyis itt van ennek időszaka – a teljesítményértekelések által nyújtott, nyújtandó
kihívásokat vesszük górcső alá.
Mi is ez a
teljesítmény értékelés. Ez is a piacgazdaság
és az azzal együtt hazánkba is megérkező multik
egyik „terméke”. Nem minősíteni
akarom, van akinek tetszik, van akinek nem, vannak elhívathatatlan érdemei, de
okozhatnak konfliktusokat és külső, vagy bennünk felmerülő kérdéseket,
kétségeket is.
A teljesítmény értékelésnek rengeteg módja, módszere van, a tesztektől az írásos, több lépcsős, fordulós írásos és végül
a szóbeli, beszélgetős értékelések, beszélgetések
formája mind megtalálható.
Ezek a visszajelzések sokszor nagyon jók és jól esnek az embereknek, de az is előfordul, hogy negatív visszajelzést kapunk, amit
aztán fel kell dolgoznunk. Ami lehet teljesen újdonság, de lehet úgynevezett szembesítés
is, amikor igazából valahol már mi is tudtuk, hogy valamiben nem vagyunk olyan
jók, nem megy nekünk, de amikor az arcunkba mondják, az mégis más érzés…Vagy
van, amikor úgy érezzük nem is kaptunk
igazán visszajelzést, értékelést, mert a vezetőnk csak letudja a kötelező
köröket, de igazából elmismásolja, nem mond semmi konkrétat, aztán az
értékeléstől függő prémium, mozgó bér, esetleg előléptetés mégsem olyan, mint az alapján vártuk. Vagy egész
egyszerűen elfelejtődik az egész
értékelés, beszélgetés, nincs rá idő
és csak egy hiányérzet marad utána…
Ezek történhetnek, amikor mi „kapjuk” az értékelést.
Lejjebb megnézzük egyesével az eseteket, hogy mikor mit tehetünk saját
magunkért.
De mi van akkor, ha
nekünk kell adni? Az sem egyszerű mindig, mert mi van, ha nekünk nincs rá
időnk, ha nekünk púp a hátunkon, vagy ha lelkiismeretesen végig akarjuk és
tudjuk is csinálni, de nekünk valakivel rossz híreket, vagy kevésbé dicsérő
szavakat közölni? Ez sem olyan könnyű és
ez is okozhat bennünk rossz érzéseket.
Na de miről is szól ez a mostani bejegyzés? Leírom miről
nem:
Nem szól arról
milyen technikákat, módszereket, eszközöket tudunk használni akár az
előkészítésre, végrehajtásra, kiértékelésre, sem arról miért jó az értékelés,
hogyan motiválja a munkavállalókat, vagy hogy ki, mikor és hogyan csinálja.
Azért nem szól ezekről a cikk, mivel erről rengeteg forrásból lehet olvasni, ha
csak rákeresnek az interneten, jobbnál jobb tanácsokat, módszereket és
eszközöket lehet találni.
Néhány példa:
És akkor amiről
viszont szól a bejegyzés? Hogyan
készüljünk fel ezekre az eseményekre, akár vezetőként, akár beosztottként,
valamint amikor az értékelés (írásbeli, beszélgetés) lezajlott, hogyan dolgozzuk fel magunkban a kapott
információkat.. És itt megint csak nem feltétlenül az értékelések tartalmára
gondolok, azaz arra, hogy milyen módon fejlesszem az ilyen vagy olyan
képességeim, vagy hogyan változtassam meg ezt vagy azt, vagy hol mit tudok
tanulni menedzsment, kommunikáció, vagy egyéb témában.
Nem, itt most arról
fogunk beszélni, hogy egy-egy ilyen visszajelzés után:
·
hogyan tudom először is megérteni és
tudatosítani magamban, hogy mit érzek,
·
hogy esett ami elhangzott,
·
majd hogy tudom ezt feldolgozni és ezután,
·
hogyan tudok belőle profitálni, építkezni,
·
hogyan döntsem el, hogy mit lépjek, merre
menjek, mire van szükségem és végül,
·
hogyan tudom megtervezni, hogy ezeket a
meghozott döntéseim meg is valósítsam!
Vagyis, hogyan ön-coaching-oljam
magam….
Ok, akkor nézzük az eseteket
– érdekes módon nem a felkészüléssel, hanem a feldolgozással kezdem, majd
meglátják miért:
Én kapok értékelést, ami nagyon pozitív
Mi a tennivaló, van
egyáltalán? Igen, szerintem van! Mert mi történik ilyenkor? Meghallgatjuk,
kicsit mosolygunk, szépen illedelmesen megköszönjük, felállunk, kimegyünk és
robotolunk tovább…
Pedig nem „csak” ezt kéne tennünk, hanem megállni egy pillanatra, felfogni, és ÖRÜLNI, MEGDÍCSÉRNI
magamat, és nem utolsó sorban megjegyezni,
amiket mondtak. Mert ezek az erősségeim, jó tulajdonságaim,
erőforrásaim. Akár fel is írhatom egy doksiba, jegyzetfüzetben,
post-it-re, amit kéznél van és amit elővehetek egy rosszabb, nehezebb,
konfliktusosabb napon. Vagy ha nem tudok valamit megoldani, mert akkor is
segíthet, ha a korábbi pozitív visszajelzésben ott áll, hogy jól bánok az
emberekkel, minden problémát ügyesen megoldok, stb… Nem így van?
Hajlamosak vagyunk átsiklani
a pozitív dolgok felett és csak a
negatívakra figyelni. Ezért aztán rosszul érezzük magunkat… Szóval
figyeljünk, legyünk jelen, és jegyezzük meg a jó dolgokat.
Lehet kicsit ünnepelni
is, magunkban is, barátokkal, párral, ahogy jól esik. Egy cappuchino, vagy
ízesített cafe latte a lenti ebédlőben, vagy este egy pohár bor vagy egy sör is
jó lehet!
Az már non plus ultra – én nem akarok az előző bekezdéssel
szembemenni - , hogyha azért ilyenkor is megkérdezzük, hogy ok köszönöm,
örülök, hogy ilyen elégedettek velem, de mégis miben tudnék még fejlődni?
És ezzel át is evezünk a második tipikus esetre:
Én kapok értékelést, ami nem (csak) pozitív,
vagy akár kifejezetten negatív számomra
És ilyenkor mit tehetünk?
Megint azzal kezdeném mit ne. Ne sértődjünk meg, ne kapjuk fel a vizet, ne
lombozódjunk le, egyáltalán ne legyen erős érzelmi kitörésünk semmilyen
formában. Legalábbis akkor és ott a beszélgetésen, vagy az írásos értékelés
elolvasása után rögtön. Ezzel nem azt mondom, hogy ne éljük meg az érzéseinket,
semmiképpen sem erre gondolok. Hanem, hogy ne engedjük eluralkodni rajtunk.
Legalábbis az üzleti világban NE. Aztán később lehet.
Erre nehéz konkrét javaslatot,
akár gyakorlatot mondani. Mindig segít, ha fejben
elszámolunk 5-ig, vagy veszünk pár
mélyebb levegőt, vagy csak virtuálisan
megrándítjuk a vállunkat és elraktározzuk az érzelmi vihart későbbre (de
aztán fel kell dolgozni!). Vagy aki pszichológiában jártasabb, annak úgy
fogalmaznék, hogy próbálja „elővenni” a felnőtt énjét (és
kicsit háttérbe szorítani a sértődött, megbántott gyermeket, vagy a kötözködő
szülőt)… Ezt hogyan lehet? Tárgyilagos, objektív viselkedéssel, kérdésekkel,
kommunikációval.
Tehát ha az előbbiek
sikerültek, akkor ezt az időt, főleg, ha szóbeli az értékelés, próbáljuk arra
használni, hogy minél jobban körüljárjuk a kérdést, témát. Vagyis tegyünk fel
kérdéseket, arról, hogy pontosan mit értenek az alatt, ami elhangzott. Ha úgy
ítéljük meg, hogy nem kötözködés, akkor kérjünk példákat. Ha nem értjük, amit
mondanak, nyugodtan kérjük meg, hogy magyarázzák el, vagy ha azt nem értjük ez
miért probléma, akkor arra kérdezzünk rá.
Eztán megkérdezhetjük azt is, hogyan
lett volna jobb viselkedni, kezelni,
mi lett volna célravezetőbb. Ezzel
egyrészt azt mutatjuk (de ne csak úgy csináljunk), hogy érdekel a főnökünk
véleménye, álláspontja, másrészt ebből is tanulhatunk, jobban megérthetjük.
Ezek során végig igyekezzünk higgadtak maradni. Aztán ha
végeztünk ne felejtsük el megköszönni!
És itt megint nem csak egy látszat köszönésre gondolok. Hanem tényleg legyünk
hálásak, amiért valaki felhívta a figyelmünket valamilyen hibánkra. Tudom ez
szinte viccnek látszik, annyira lehetetlennek tűnik. Pedig nem az, csak gyakorlás és hozzáállás kérdése…
Vajon miért gondolom ezt?
Azért, mert amikor felhívják a
figyelmünket valamire, amiben nem
vagyunk jók, akkor egyúttal arra is
felhívják a figyelmünket, hogy miben
tudunk fejlődni. Tudom ez még mindig nem hangzik túl jól. De akkor nézzük
máshonnan.
Mi van, ha 2015-ben azt
mondják nekem egy értékelésen, hogy nem delegálom elég jól a feladatokat, sok
mindent magamnál tartok és mondjuk, hogy ekkor egy csoportvezető vagyok és már
így is napi 10 órát dolgozom, mégis idegesen megyek haza, mert nem végeztem a
tennivalóimmal. Közben meg a csoportom tagjai este 6-kor már sehol nincsenek,
mert ők végeztek, amitől még idegesebb leszek. Mondjuk, hogy ez a szituáció a
visszajelző beszélgetésen be is ugrik és ennek hatására el is határozom, hogy
jobban fogom csinálni. utánajárok kitől tanulhatok, segítséget kérek másik
vezetőtől, vagy akár a beosztottaktól, hogy szóljanak ha több feladatot tudnak
vállalni… És ennek hatására csökken a terhelésem, majd a 2016-os
teljesítményértékelés után közlik, hogy ebben milyen sokat fejlődtem és ugyan
eddig nem is gondoltak rá a delegálási
probléma miatt, de mivel már ez nagyon jól megy, ezért felajánlanak egy
magasabb pozíciót. Ahol még több feladat lesz és még fontosabb lesz a delegálás.
Mi történt volna ebben a
„mesében”, ha a 2015-s értékelésen kiakadok és nem is foglalkozok a
delegálással? Nem fejlődöm, így nem ajánlják fel 2016-ban a magasabb pozíciót.
Ráadásul valószínűleg kb. 2018-ban erre már magamtól is rájövök visszanézve,
mert az ember a tapasztalataiból tanul csak, hogy ha nem így reagálok,
viselkedek, talán máshogy lett volna…
Tudom, ez így nagyon le van
egyszerűsítve, csak be szerettem volna mutatni, hogy mire gondolok.
Aztán ha kijöttünk a beszélgetésről, és vagy eltelt egy kis idő,
hogy elolvastuk az értékelést, adhatunk egy kis teret az érzelmeknek is.
Mindent fel kell dolgozni érzelmileg is. Ha fáj, rosszul esik, bosszant, akkor
adjuk ki – de ne bántsunk meg vele senki, se kollégát, se családtagot –
igyekezzünk ezt sportban, mozgásban, vagy valamilyen más aktív dologban
levezetni. Itt megint az a fontos, kinek mi segít. Nincs általános recept.
Ismerjük meg magunkat e téren is, mi jó nekünk!
És amikor az első perceken,
majd az érzelmi „lecsapoláson” is
túl vagyunk, akkor tudjuk igazán feldolgozni a hallottakat. Ez is eltérő, kinek
mennyi idő kell, van akinek 10-20 perc, van akinek aludni kell rá egyet,
esetleg kell egy hét, hogy logikusan, felnőtt módon át tudja gondolni a
hallottakat.
Ha úgy érezzük, hogy ez
eljött, akkor „vegyük” elő, amit
kaptunk, és egyesével nézzük végig a problémákat. Nagyon fontos, hogy ekkor se,
vagy ekkor már ne kezdjünk el rágódni ilyeneken: miért vagyok ilyen, nekem
semmi sem sikerül, sose leszek jobb, stb… Vagy ilyeneken se: miért velem
történik ez, bezzeg a Gyula, Kati, Sándor, Julcsa… neki minden könnyen megy…
Tudjuk, hogy ez nem igaz, mert mindenkinek van ami könnyebb az életében és van
ami nehezebb…
Rendben, akkor tisztán
látjuk és tudjuk, mit nem csináltunk tökéletesen, esetleg rosszul, tudjuk
milyen tulajdonságunkkal, viselkedésünkkel van gond és ismerjük azt a
szituációt, amiben ez kiderült, felmerült. A következő feladat az, hogy
derítsük ki, hogyan lehet ezt a „hibánkat”
kezelni.
Ehhez először ki kell derítenünk
magunkban, hogy ez tényleg rossz vagy
hiányzó tulajdonság, kompetencia,
viselkedésmód? Ezt úgy tudjuk meg, hogy gondoljuk át, milyenek lennénk e nélkül, vagy ha az ellentéte szerint, vagy a
jobb megfelelőjeként működnénk. Képzeljük
el hogy telne egy napunk a
munkahelyünkön, családunk között, hogy
viselkednénk?
Pl. ha az a probléma, hogy nem
vagyunk elég beszédesek, képzeljük el, hogy hirtelen valami csoda folytán elkezdünk
rengeteget beszélni. Bárhol, bármikor könnyen, frappánsan meg tudunk szólalni,
jókat mondunk, szórakoztatóak vagyunk, ezzel esetleg a társaság középpontjába
kerülünk.
ÉS most nézzük meg ebben a jövő-verzióban, hogy érezzük magunkat? Jól, szuperül,
elégedettek vagyunk, ilyenekké szeretnénk válni? Ha igen, akkor
görgessünk/lapozzunk lejjebb. Ha nem, akkor viszont folytassuk itt. Ha nem
ilyenné akarok válni, akkor mi a megoldás? Akkor nem akarom „megtanulni” ezt a
viselkedést, működést, tulajdonságot igaz? Mert nem érezném jól magam a
bőrömben, mert nem én lennék. Hát akkor más megoldást kell keresni.
Ez mi lehet? Máshogy kell javítanom ezen a hibámon,
mással van a baj, mást kell máshogy
csinálnom? Vagy ez csak a szokásos automatikus
ellenkezésem, hogy minden így jó ahogy van? Esetleg félelem valamitől? Ezeket át kell gondolni őszintén. Több verziót is
érdemes megvizsgálni, a mi lenne ha kezdetű mondatok nagyon hasznosak
ilyenkor. És ezt addig kell csinálni amíg olyan hibát, tulajdonságot,
viselkedést nem találunk, amivel már jól éreznénk magunkat.
Ezután lehet megtervezni, hogyan jutunk el a mostani
állapotunkból, működésünkből oda, hogy a vágyott működésünket, viselkedésünket
elérjük.
Ezt pedig úgy tudjuk
megtenni, ha a lehető legrészletesebben átgondoljuk,
hogy is fogok működni, amikor már tökéletesen megoldottam azt a változást.
Mit fogok csinálni, miben leszek jó, mit fogok érezni, amikor valami sikerült, mivel
telik egy napom, hogy oldok meg nehéz eseteket, stb?
Aztán már „csak” az a
dolgunk, hogy megnézzük, ebből a
jövőbeni állapotból mi az amit már
most is jól, vagy részben jól
csinálok. Amiben már most is jó vagyok. Nem baj ha még nem teljesen, nem
annyira, mint ahogy a tervekben elképzeltem. Elég ha csak egy kicsit már
látszik az előjele annak, hogy meg tudom majd egyszer csinálni, jól tudom majd
kezelni. Az előző példánál maradva: ha most még csak azt látom, hogy még nem
tudok sokat beszélni, de ami érdekel, amiben szakmailag otthon vagyok, arról
kis körben már igen, akkor ez már egy jó
előjel.
Ezzel érdemes tovább
foglalkozni. Mert az ilyen jól működő
dolgokat kell megtartani és felerősíteni, minél többet használni és továbbfejleszteni. Így jutunk el majd a
célunkhoz.
Ez egy nagyon nehéz rész,
mert az emberek nagy része nem tudja magát objektívan nézni, vagy túl jónak,
vagy túl rossznak látja magát egyes területeken. Próbáljuk meg mégis észrevenni ezeket a bíztató jeleket, mert csak ezekre
fogunk tudni építkezni. Nem fogunk tudni hirtelen a semmiből szónokokká válni,
ha összecsuklik a lábunk ha már három ember előtt kell beszélni. De tudunk kis
csoportos szakmai előadást tartani, ha már most is szívesen beszélünk arról a
szakmai dologról egy kollégánknak. Ilyen gondoljuk át mi segített, hogy éreztem
magam, mitől ment jól, mitől éreztem magam kompetensnek, biztonságban. A
feladat csak annyi, hogy ezeket erősítsük.
És ezt napról napra, hétről hétre
vegyük elő, gondoljuk át, és nézzük
meg hogy állunk. Egy virtuális létre
hányas fokán vagyunk a jelenlegi „tudásunkkal” és hova szeretnénk eljutni. Aztán minden héten
nézzük meg, léptünk-e feljebb. Ha igen, akkor hogy csináltuk? Ha nem, akkor mi
kell hozzá?
Ezeket a gyakorlatokat nehéz
egyedül végigcsinálni, főleg, hogy rendszeresen foglalkozzunk vele. Viszont nem
lehetetlen, csak akaraterő kell hozzá.
Ha mégsem megy egyedül, nem
tudunk rá időt szakítani, egyedül nem ülünk le átgondolni, akkor segíthet ebben
egy coach. Akár csak abban, hogy elindítson az úton, akár abban is, hogy
időnként rákérdezzen hol állsz a létrán?
…..
Folyt köv az előkészületekről…
ui: még azzal tartozom, hogy
miért a feldolgozást vettem előre. A folytatásban részletesebben kitérek erre
is, de a lényeg, hogy a feldolgozásban leírtakra kell felkészülni, igazán nem
is magára az értékelésre. Legalábbis lelkileg, érzelmileg, szellemileg…. DE
erről még bővebben..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése